A tengerimalacok nagyon kedves és békés kisállatok. Éles és hegyes metszőfogaikat csak az élelemért folytatott küzdelemben, fajtársaik ellen használják, de ezekre sem úgy kell gondolni, mint, nagy véres csatákra, inkább afféle látványos erődemonstrációra: szembeállnak egymással, és felemelt fejjel csikorgatják a fogaikat, hogy megmutassák, ki az úr a háznál. Egyébként is igen széles skálája van a malacok által kiadott hangoknak. Amikor tökéletesen jól érzik magukat, és elégedettek az őket körülvevő világgal, akkor halkan füttyögnek. Próbáljátok ki, hogy hosszan simogatjátok kedvenceteket: biztosan vehetitek, hogy utána meghalljátok ezt az elégedett kis hangot. A gazda hazaérkezése, de sokkal inkább a táposzacskó csörgése is rendszerint vidám füttykoncertet eredményez. Igazából mindegy milyen, hogy zajhoz köthető az etetés (hűtőszekrény ajtajának nyitása vagy az eledeltartó doboz tetejének pattanása) a malacok azonnal megtanulják, felismerik ezeket a jeleket, és boldogan reagálnak rá.

Amikor a tengerimalacnak fáj valamije, éles, magas és erős füttyszerű hangot hallat, ami olyan erős, hogy nehéz elhinni, ilyen apró állattól származik. Ha ismeretlen dologgal találkozik, szokatlan hangot vagy zajt hall, akkor gurgolázik. Ezzel a hanggal hívják és köszöntik egymást, sőt a nőstény állatot a hím szintén gurgulázva hívja magához.

Testbeszédük korántsem annyira fejlett, mint mondjuk a deguké, szinte csak hátsó felük hintáztatására korlátozódik, amit párzásra készülve vagy egymást köszöntve adnak elő.  Amikor orrukat összedugják, akkor ismerkednek, barátkoznak egymással, de ha egyikük magasabbra emeli az orrát, az bizony már a dominancia kinyilvánítását jelenti. A jókedvű állatok a levegőbe ugrálva játszanak; sokszor megfigyelhető, hogy szinte 180 fokos fokot tesznek ugrás közben.

A tengerimalacok szaglása és hallása igen fejlett. Amikor új jövevény kerül a házhoz, bizony a kis vadócot még szoktatni kell. A rendszeresen alkalmazott hangjelzésekkel (egy-egy szóval füttyentéssel) hamar megtaníthatjuk az állatot arra, hogy a gazda érkezett haza. Illatáról hamar felismerik a kezünket is, és a simogatást megszokva ezután már nem bújik el, ha benyúlunk a ketrecébe. Ezek a kis állatok igen könnyen kézhez szoktathatók, köszönhetően barátságos és békés természetüknek – persze csak ha nyugodt és kiegyensúlyozott környezetben élhetnek.